A játszmamentes ember miért olyan félelmetes?
Van egy típus, aki mellett elnémul körülötted minden, és csak a megérzéseid kezdenek el kiabálni, aki mellett megváltozik a tér: egyszerre lesz tágas és szűk. Nem azért, mert túl szép, túl erős vagy túl különleges lenne, hanem mert nem játszik.
Nem hazudozik.
Nem tologatja a határaidat.
Nem késik szándékosan.
Nem tűnik el napokra, hogy aztán egy félmondattal visszakússzon.
Nem épít feszültséget csak azért, hogy érezze: még mindig hat rád.
Ő az, aki egyszerűen csak jelen van.
Figyel.
Kommunikál.
Választ.
Nyíltan.
Őszintén.
És élvezi a jelent veled.
És ez sok ember számára nemhogy megnyugtató, hanem rémisztő.
Miért?
Mert aki egész életében érzelmi bizonytalanságból építette fel a vágyait, annak a stabilitás nem biztonság, hanem ismeretlen és félelmetes terep.
A játszmamentes ember mellett ugyanis nincs hova bújni!
Nem tudod őt félreérteni.
Nem tudod áldozatnak érezni magad mellette.
Nem tudod őt hibáztatni a saját félelmeidért.
Nem tudsz kifogásokat gyártani a saját elakadásaidra.
Ő nem ad drámát, amivel elterelheted magad a saját sebeidről.
És ez a legijesztőbb benne.
Mert a stabil ember mellett kiderül, ki vagy valójában.
Nem az, aki a játszmázó partnerek mellett voltál:
törődő, megbocsátó, végtelenül empatikus, hanem az, aki a csendben megijed.
A játszmamentes ember egyszerűsége nem unalmas.
Csak leleplező.
Mert amikor nincs káosz, nincs eltolás, nincs érzelmi hullámvasút, a lelked végre meghallja a saját hangját.
És sokan pont ezt nem bírják elviselni.
A stabil ember mellett ugyanis nem lehet eljátszani a kamu mélységet.
A stabil ember mellett látszik meg igazán, hogy tényleg van-e valódi mélységed, vagy csak a mások zűrzavarában tűntél annak.
A játszmamentes ember nem tökéletes. Nem is akar annak látszani. Csak tiszta, őszinte, nyitott rád, következetes, felnőtt.
És pont ezért olyan ritka.
És pont ezért olyan félelmetes annak, aki játszmák nélkül nem érzi magát értékesnek.
Mert mellette kiderül: ki tud-e benned születni a felnőtt, aki valóban szeretni képes.
Aki nem a hiányhoz kötődik.
Nem a drámából táplálkozik.
Nem a bizonytalanság adja az izgalmát.
Hanem maga a kapcsolat.
És amikor ezt megérted, egyszer csak felébred benned a felismerés: Nem a játszmamentes ember ijesztő.
Az ijesztő az, hogy mellette nincs több mentséged!
