Szoktál-e néha meg-megállni,
és néhány percre megcsodálni
a zöld mezőt, a sok virágot,
az ezerszínű, szép világot,
a dús erdőt, a zúgó fákat,
a csillagfényes éjszakákat,
a völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
sajgó sebekre enyhet adni,
hulló könnyeket letörülni,
más boldogságán is örülni,
hallgatni azt, kinek ajka
bánatra nyílik és panaszra,
vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
készülni kell a számadásra,
mérlegre tenni egész élted.
Tettél-e jót, láttál-e szépet?
És nincs más vágyad csupán ennyi.
Nem rohanni, csak ember lenni,
hiszen látod már a temetőt!
De most már késő!…… Nincs időd!

– Dr. Szádeczky-Kardoss György